3. MNB Alternatív Vitarendezési Konferencia – Digitális Kihívások – Budapest

3. MNB Alternatív Vitarendezési Konferencia – Digitális Kihívások – Budapest

A Magyar Nemzeti Bank és a keretei között működő Pénzügyi Békéltető Testület a hazai alternatív vitarendezés fontos pilléreként támogatja a vitarendezési kultúra fejlődését és elterjedését. Ennek jegyében – az AVR iránt elkötelezett szervezetek és kollégák segítségével – immáron  harmadik alkalommal szervez konferenciát, amelynek 2018 évi témája a digitális kihívások előtt álló online vitarendezés. A konferencián neves külföldi és hazai előadók többféle nézőpontból közelítették meg a digitális világ kihívásait, illetve az erre adott válaszokat, működő megoldásokat.

A Digitális Jövőért Alapítványtól Bóna Ákos a konferencia első napjának összegzését azzal nyitotta, hogy számára az alternatív szó volt a rendezvény fő mottója, azaz, eltérni a megszokott gyakorlatoktól, módszerektől. A 4. Ipari forradalom, azaz az Ipar 4.0 esetében ez a tézis adott, aki nem tud megújulni, illetve fejlődni, az véglegesen lemarad. Elmondta, hogy nagyon sok hasznos hazai (Digitális Bíróság Projekt) és egy angol jó gyakorlatot is elhangzott a vitarendezés témakörében az első napon, illetve, hogy milyen módon érinti már most is a digitalizáció a teljes pénzügyi szektort. Fontos, hogy az internet elterjedésével, illetve a digitális gazdaság elképesztő iramú fejlődésével lassan nem szabadna lokális projektekről, jó gyakorlatokról beszélnünk, hanem az európai kontextust kellene inkább használni, mert csak így maradhatunk versenyképesek Kínával és az USA-val szemben. Motiváció és edukáció: teljes mértékben összetartozó fogalmak a digitális világban, óriási a felelősségünk a fiatal generációk “felkészítésében”, hiszen az aktuális trendek szerint 15-20 éven belül megszűnik a jelenlegi munkakörök 80%-a: Hogyan tovább? Mit hoz a digitális jövő? A konzervatív kutatók szerint a múltból adódik a jövő. Sajnos sok ellenpélda található a modern világban, ami ezt a frázist megcáfolja! „Kívánom, hogy az AVR már visszatérő kezdeményezésből sikerüljön hosszútávon egy EU-s szintű díjat és eseményt létrehozni”- zárta gondolatait.